[2-1]
sziasztok! eddig már akartam a barátaimnak írni egy ilyen nem épp rímelős versszerűséget, de nem tudtam. most írtam nektek egyet. persze nem hozzátok szól, de szerintem szép. remélem nektek is tetszik.
________________________
amikor elválnak útjaink...
amikor az élet úgy hozza, hogy el kell hagyni egymást
elválnak útjaink. lábunk alkotta porfelhő kétfelé száll.
az egyik ösvényen reszketve járnak az utasok, a másikon
unott arcú emberek sokasága halad. a frissebbik úton
ismeretlen minden, félő, hogy félrelép, és elrontja
azt, amit addig őrzött, amit óvott a bajtól, a szeretetet.
az ismert útvonalon biztos a lépés, nem történhet baj,
nem félnek az emberek. mert tudott a jövő, ismerik a
sorsuk. élnek boldogan, mert a szeretet, a barátság
biztos helyen van. de a varázs egyszer úgyis megtörik.
nem maradhat senki sem óvó kezek között. félni kell,
meg kell tanulni élni. mert ki lesz veled öreg napjaid
idején? ki fog óvni, védni, hogy ne sértsd fel a sebet,
amit egykor a szeretet kettérepedése hasított beléd?
meg kell tanulnod ellátni önmagad. tanulni mindig
tud az ember, ha akar. ha akarja, nem sebzi magát.
hiszen, aki megtanul éni, annak nincsen szüksége óvó
kezekre. az tud szeretni. az megéli, hogy továbbadja
szeretetét a következő nemzedéknek.
Fanni
Szia Fanni! Nagyon tetszik a versed!Kirakjuk az oldalra!(: |
Ha nincs kedved megadni az adataidat, akkor mcsak a neveddel együtt küldd el ide új bejegyzésként az írásod! |
[2-1]
|